A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak.
Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze
fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi
falujára.
Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt
az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak.
Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös
volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket, és ugyanabban a faluban
laktak.
A foltmanók egész életükben minden áldott nap
matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany
csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a
falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat
ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és
fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából
készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra
számíthattak...
A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük
könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok
fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek.
Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak az egész testét
csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot
kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a
csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik
mindig csak szürke pont jutott.
Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált
magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek
néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a
testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta
kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még
több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy
már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik,
például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz
pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke
pontot, pusztán azért, mert látták, hogy már úgyis olyan sok van
rajta.
Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen
más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó
volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá
matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt
felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások
lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az
is leesett!
,,Én is ilyen akarok lenni! - gondolta
Pancsinelló.- Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!" Megkérdezte a
matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen
matricája sem.
,,Ó nem nagy ügy! - válaszólta Lúcia. - Egyszerűen
csak mindennap meglátogatom Élit."
,,Élit?"
,,Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a
műhelyében."
,,De miért?"
,,Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!"
Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.
,,Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" -
kiáltott utána Pancsinelló. De lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán
Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a
manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak.
,,Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta hogy elmegy
Élihez.
Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny
ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az
óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett
éllnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az
ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a
nevét.
,,Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erős hang.
Pancsinelló megállt.
,,Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere
közelebb, hadd nézlek meg!" Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a
nagydarab, szakállas mesterre.
,,Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis
manó.
"Persze, hogy tudom! Én alkottalak!"
Éli lehajolt, felemelte és maga melléültette a
padra.
,,Hm... - szólalt meg a mester elgondolkozva,
miközben a szürke pontokat nézte. - Úgy látom gyűjtöttél néhány rossz
pontot!"
,,Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó
lenni!"
,,Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem
foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók."
,,Tényleg?"
,,Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy
jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te.
Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én
gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!"
Pancsinelló felnevetett.
,,Én, értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan
járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én
neked?"
Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis
favállakra, majd nagyon lassan így szólt: ,,Az enyém vagy! Ezért vagy értékes
nekem."
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így -
különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.
,,Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta
Éli.
,,Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel,
akin nem voltak matricák" - mondta Pancsinelló.
,,Tudom. Mesélt rólad."
,,Rajta miért nem tapadnak meg a
matricák?"
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt: ,,Azért, mert
elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások.
A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
,,Micsoda?"
,,A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak
neked. Minél jóbban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a
matricák miatt. Érted?"
,,Hát, még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. ,,Idővel majd megérted. Most
még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám,
hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."
Éli letette Pancsinellót a földre.
,,Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó
elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én
sohasem hibázom!"
Pancsinelló nem állt meg, de magába ezt gondolta:
,,Azt hiszem, komolyan mondja!"
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla
egy szürke pont.